Visszatekintés, tervek, üzenet a szurkolóknak – interjú Gyürki Gergellyel

A két ünnep között Gyürki Gergellyel tekintettünk vissza az őszi szezonra, és kicsit előre is, a következő kihívások felé. Csapatunk vezetőedzője megosztja gondolatait az elmúlt hónapok tanulságairól, és betekintést enged abba is, hogyan készül a csapat a tavaszi idényre.

Jellemezd három szóval az őszi szezont! 

Izgalmas, hektikus, tanulságos…

Milyen kulcsfontosságú tanulságokat vontál le ebben a kihívásokkal teli időszakban?
Rengeteg tapasztalatot szereztem edzői és vezetői szempontból egyaránt. Azt szokták mondani, ami nem öl meg, az megerősít, velem talán pont ez történt az őszi szezon folyamán… A sok tanulság közül egyet szeretnék kiemelni: jött egy nagy győzelem, amit nem tudtunk kezelni, ez becsapott minket, elvitte a fejeket. A Vasas elleni siker volt az, ami elhitette velünk, hogy már előrébb járunk a folyamatban. Utána, pedig nagy pofára esés következett…

Egy hat fordulós hullámvölgy után látványos javulást tapasztalhattak a szurkolók – milyen változások történtek a háttérben, amelyek segítettek megfordítani a helyzetet?
Láthatjuk a hazai és nemzetközi példákat is, ilyen rossz szériák előfordulnak más egyesületeknél is. Nem kellett volna azonban lemennünk teljesen a gödör aljára. Mind a Kozármisleny, mind az Ajka elleni mérkőzéseken pontot, vagy pontokat kellett volna szereznünk a mutatott játékunk alapján. Ebben az időszakban mindent megpróbáltunk. Először szakmai változtatásokat eszközöltünk, játékrendszert váltottunk, majd módosítottuk az edzéspenzumokat. Gyakorlatilag egy mini alapozást tartottunk a csapatnak, hiszen az a 4 hét, amit nyáron tudtunk felkészülni, rendkívül kevésnek bizonyult. Ezt követően különféle szankciók következtek. De igazából, az idő volt az, ami helyrerakta a dolgainkat.

Melyik volt az a meccs, ami leginkább megmutatta a csapatban rejlő potenciált?
A Szeged és Gyirmót elleni mérkőzések második félideje mindenképp, de ott a Csákvár elleni mérkőzés egésze is, ami, azt a stílust és játékminőséget hozta, amit szeretnénk látni a csapattól a tavasszal. Összességében, a Kazincbarcika és Soroksár mérkőzéseken kívül, az összes többi meccsel el tudunk számolni, még olyanokkal is ahol vereség is lett a vége.

Hogyan tervezitek kihasználni a szünetet, hogy erősen térjen vissza a csapat tavaszra?
Kaptak házi feladatot a játékosok. Már december 16-tól előírt mozgás van kirendelve. Január 2-tól, pedig egy 5 hetes intenzív és komplex felkészülés vár a játékosokra. Annak szellemében, hogy minden tekintetben készen álljunk a február 9-i folytatásra.

Anélkül, hogy konkrétumokat árulnál el, számíthatnak a szurkolók lépésekre a csapat megerősítése érdekében? 
A tabellán elfoglalt helyezésünk is mutatja, hogy ránk fér az erősítés. Kardinális posztokra szeretnénk igazolni, remélem sikerült a kiszemelt játékosokkal megállapodni.

Van-e olyan játékelem vagy konkrét pozíció, amely szerinted a legnagyobb erősítést igényli?      
Egy rendkívül kiegyenlített bajnokságban szerepelünk, ahol tényleg nüánszok döntik el a pontokat. A mélyrepülés időszakát kivéve, hátul stabilak voltunk és rendre egy gól körül tartottuk az ellenfeleinket, ami nem rossz. Hogyha ez permanensen meglesz, akkor a többi a helyzetkihasználáson fog múlni. Nekünk ebben és a helyzetkialakításban is határozottan fejlődnünk kell. Úgy döntöttünk a szakmai stábbal, hogy számonkérhető alapelvek lefektetésével fogjuk segíteni a döntéshozatalt a támadózónában is. Tipikusan visszatérő játékhelyzeteket szeretnénk teljesen leszabályozni. A helyzetkihasználás javítása mellet, nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk a labdabirtoklásunkra, illetve az átadásaink minőségére, hiszen rengeteg pontatlanság jellemezte az őszi futballunkat.


Mi az üzeneted azoknak a szurkolóknak, akik kitartottak a csapat mellett a nehezebb időszakokban is?
Nagyon sok támogatást kaptunk az ultráinktól a nehéz helyzetekben, amit nagyon köszönök Nekik! Ez a fajta támogatás sokat jelentett és erőt adott az újbóli felállásokhoz! Azért is fogunk keményen dolgozni a felkészülés alatt, hogy tavasszal egy eredményesebb csapatot láthassanak, amely több örömet tud szerezni Nekik is!

 .