Egy erős ETO Akadémiát sikerült legyőznünk

Izgalmakkal teli mérkőzésen sikerült nyernünk az NBIII Észak-Nyugati Csoportjának 12. fordulójában, Győrben.

Az ETO Akadémia kezdőcsapatában mind a tíz mezőnyjátékos a Győr NBI-es csapatából játszott vissza, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. Rögtön a 2. percben vezetést szereztek a hazaiak Pyshschur góljával (1-0). A gólt követően azonban szépen rendeztük sorainkat és fegyelmezetten, nagyot küzdve hatástalanítottuk további támadásaikat. Fegyelmezett játékunknak meg is lett az eredménye, Major Szabolcs a 39. percben egyenlített (1-1).

A második félidőre magabiztosan jöttünk ki, ügyesen kézben tartottuk a mérkőzést. Az 59. percben azonban Szegleti Gergelynek nem volt más választása, mint megakadályozni a győriek elfutó játékosát, ami sajnos második sárgájába került, így tíz emberre fogyatkoztunk. Nem veszítve lendületünkből, a 71. percben Árvai Dániel – pillanatokkal beállása után – szemfülesen kihasználta a győri kapus bizonytalanságát, megszerezte a labdát és éles szögből a kapuba talált (1-2). A 73. percben Bíró szintén második sárgás lett, így tíz a tíz ellen folytatódott a mérkőzés. A 94. percben az ETO még egy játékosát elveszítette: Csorba kapott egyből pirosat, sportszerűtlenségért.

ETO Akadémia – Opus Tigáz Tatabánya  1-2 (1-1)
Gólszerzők: Pyshschur (2′), illetve Major (39′), Árvai (71′)

A teljes mérkőzés elérhető YouTube csatornánkon.

 .