Klub

A legendás Bányász

A Tatabányai Bányász Sport Club, mai nevén Opus Tigáz Tatabánya, a magyar labdarúgás egyik meghatározó vidéki egyesülete volt, amely hosszú évtizedeken keresztül büszkén képviselte a bányászváros hagyományait és küzdőszellemét a hazai és nemzetközi porondon egyaránt.

A kezdetek és az első sikerek
A klubot 1910-ben alapították, Tatabányai Sport Club (TSC) néven, és már a két világháború között komoly elismerést vívott ki magának a magyar futballéletben. Az amatőr bajnokságokban való szereplés után az 1947-48-as szezonban először jutott fel az NB I-be, bár ekkor még csak egy idényt töltött az élvonalban. Az igazi felemelkedés az 1950-es évektől kezdődött.

Az aranykor és legendás játékosok
A Tatabányai Bányász az 1950-es évektől kezdve egyre stabilabb szereplőjévé vált az NB I-nek, és olyan legendás játékosok fémjelezték ezt a korszakot, mint Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa, aki 1956-ban a Honvédtól való távozása után a bányászváros csapatában folytatta pályafutását. Grosics jelenléte nemcsak erőt és tekintélyt adott a csapatnak, hanem számos fiatal játékos fejlődését is segítette.

A következő évtizedekben olyan kiváló labdarúgók öltötték magukra a kék-fehér mezt, mint az 1964-es olimpiai bajnok Gelei József és Csernai Tibor, valamint az 1968-ban olimpiai aranyérmes Menczel István és Szepesi Gusztáv.

Csapó Károly a tatabányai labdarúgás egyik legismertebb alakja, aki 314 mérkőzésen 80 alkalommal talált be.  Pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanata 1981. szeptember 16-án volt, amikor az UEFA-kupa első fordulójában, telt házas mérkőzésen, szabadrúgásból győztes gólt lőtt a Real Madrid ellen.

Szabó György  az 1970-es évek meghatározó játékosa volt: 510 tatabányai mérkőzésen szerepelt, és 75 gólt szerzett, kitartásával a szurkolók egyik kedvencévé vált.

Lakatos Károly kétszeres bajnoki ezüst- és bronzérmesként, kiemelkedő védőteljesítményével, 15 éven keresztül, 407 mérkőzésen segítette a csapatot.

A legnagyobb sikerek
A tatabányai labdarúgás legkiemelkedőbb időszakai az 1970-es és 1980-as évekre tehetők. A csapat kétszer is elhódította a Közép-európai Kupát, amelyet akkoriban Európa egyik legnívósabb klubtornájának tartottak. 1972-ben és 1973-ban a Bányász felért a csúcsra, legyőzve több neves olasz és jugoszláv klubot is.

Az együttes több alkalommal szerepelt az UEFA Kupában is. Emlékezetes összecsapásokat vívott olyan nagynevű ellenfelekkel, mint a Real Madrid és a Bayern München, amelyek ellen a tatabányaiak méltón képviselték a magyar labdarúgást.

A csapat  1981-ben és 1988-ban ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban, ami a klub történetének egyik legnagyobb sikere volt. Ezekben az években a Tatabánya a legjobb magyar csapatok egyikévé vált, és méltó kihívója volt az akkori nagy fővárosi egyesületeknek, mint a Ferencváros, az Újpest vagy a Honvéd.

Kiprich József és a támadósor fénykora
A Tatabányai Bányász egyik legikonikusabb játékosa Kiprich József volt, aki a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején vált a csapat meghatározó alakjává. Kiprich kivételes gólérzékenysége és technikai tudása révén nemcsak Tatabányán, hanem később a holland Feyenoord csapatában is hatalmas népszerűségre tett szert. A szurkolók számára örökké emlékezetes maradnak látványos góljai és higgadt befejezései.

Kiprich 1980 és 1989 között játszott a Bányászban, ez idő alatt több mint 240 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 103 gólt szerzett az NB I-ben. Kiemelkedő teljesítménye miatt meghívást kapott a magyar válogatottba is, ahol 70 alkalommal szerepelt, és 28 gólt szerzett.

Ebben az időszakban Kiprich mellett olyan kiváló játékosok emelték a csapatot az élmezőnybe, mint:
Vincze István, aki kreativitásával és technikai tudásával kiemelkedett a támadósorban: Tatabányán 150 meccsen 47 gólt, a válogatottban 44 meccsen 8 gólt szerzett.

Plotár Gyula, aki a csapat egyik legmegbízhatóbb és legeredményesebb támadója: 1983 és 1990 között 174 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és 63 gólt szerzett, bizonyítva ezzel klasszisát és gólérzékenységét.

P. Nagy László, aki tizennégy éven át játszott a Bányászban, és az egyik legsikeresebb tatabányai játékosként tartják számon. Kétszeres bajnoki ezüst- és bronzérmes volt a csapattal, és pályafutása során 359 bajnoki mérkőzésen 50 gólt szerzett. Kiemelkedő stabilitása és játéktudása révén fontos szerepet játszott a középpályán és a védelemben egyaránt.

Örökség és jelentőség
A Tatabányai Bányász története több mint egy egyszerű futballklub története: egy bányászváros büszkesége, amely generációkon keresztül formálta az ott élő emberek identitását és szenvedélyét. A klub sikerei és legendás játékosai mindörökre beírták magukat a magyar labdarúgás aranykönyvébe, és mai napig példát mutatnak a jövő nemzedékeinek.